Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

A több, mint 30 éves múltra visszatekintő Nyitrai Csoport a Dél-Dunántúl egyik legnagyobb gépjármű forgalmazó cégcsoportja. A tulajdonos, Nyitrai József az első márkakereskedői szerződését a Nissan márka forgalmazásra kötötte 1992-ben. Ezt követte a Renault márka 1994-ben, amely megteremtette a stabilitást és az anyagi alapokat a vállalat további fejlődéséhez.  Az eltelt három évtized alatt a cégcsoport tizenhat különböző márkát forgalmazott hat megyében. Jelenleg négy városban nagyjából 150 dolgozóval látja el 9 gépjármű márka képviseletét. Az elmúlt években a magyar új autós gépjárműpiac 1,6%-át birtokolta a cégcsoport országos szinten, a tervek szerint 2025-re minden az országban eladott 40. új gépjármű értékesítését látják majd el.

Kereskedelmi és szolgáltatói tevékenysége mellett  a Nyitrai Csoport kiemelkedően nagy hangsúlyt fektet a sport és a kultúra támogatására is. Nyitrai úr közel két évtizede lelkiismeretes támogatója több Baranya megyei zenei rendezvénynek és sporteseménynek is. A VoiSingers kiemelt mecénása szinte a kezdetektől, emellett a Kórus JAM rendezvényeinek fő támogatója is.